Gyógyutazások

Nincs időm írni.

Az már nem fog kiderült, hogy felengedték-e volna a fedélzetre az esernyőmet. Londoni idő szerint éjjel fél egykor jutott eszembe, hogy New Yorkban maradt a mikrouszon vagy a mikrobuszból kipakolva... C'est la vie. Majd veszek egyet itt.

Itt, azaz Londonban. Hurrá! Újra a megfelelő kontinens felszínét taposhatom, ahol mennyivel igényesebb minden. Azért a jetlaggel még meg fogunk szenvedni, különösen hogy reggel 8-ra kell hétfőn bemenni.

Ha meg akartam volna nézni az összes filmet a repülőn, amit érdemes lett volna, akkor legalább körbe kellett volna repülnöm a Földet. Így az új Star Trek filmre és az új Batman filmre voltam kénytelen koncentrálni.

A képeken jól látható, hogy a lakásra egy szavam nem lehet, Chelsea-ben lakni kimondottan kellemes. Már csak ki kellene pakolni, mivel bérletet és ennivalót már vettem.

Ennyit arról, hogy mikor lesz házam az Upper Eastside-on. Kb. Oprah pénztárcája kell hozzá és ő is húzná a száját... Az ICSB nem nyit New Yorkban irodát???

Pedig a nagy része nem ártana, ha abból lenne. A bélyegkérdést ugyanis a Times Square-en levő Marriott nyolcadik emeletén (a lobbi is itt van) található ajándékbolt oldotta meg. 98 centes bélyeg 98 centért a világ egyik legelőkelőbb szállodaláncában. Kár, hogy ma este tudtam meg, hogy a 48. emeletén van a város egyetlen forgó bárja. A 16 dolláros ital sem zavarna, ha fel se kellene állnom a város közepén a 360°-os kilátásért...

Szombaton színházban voltam. Buddha története monodrámában előadva. Érdekes koncepció. Az egyik itt megismert magyar au-pair családjában művészek vagynak. Apuka szíve visszahúz a színház felé, ő rendezte a darabot, ami nem is volt rossz. Ha rossz lett volna, akkor minden pénzt visszakértem volna, amit fizettünk (((:

Utána két, sajnos csak nemrég felfedezett helyre ültünk be. Az első, igen kis helyen rettentő jó kaját csinálnak, nem is értem hogy nem fedezték fel még nagyon sokan. Abszolút ajánlott jelzőt érdemel egy nemzetközi listán. Színház után... Na jó, inkább csak egy nagy színházterem a Baruch College pincéjében. Szóval onnan egészen idáig gyalogoltunk, ami egy órát jelentett, többeknek magassarkúban. De senki nem bánta meg. A második hely pedig innen nem messze volt. Ide ültem be Washington előtt még egy italra gondolkodni és itt néztek Shia-nak. Hogy a pincérnőnek (nem a múltkorinak) hogy jutott eszébe a fahéjat és a narancslevet belekeverni a tequila goldba???

Azon még mindig nem léptem túl, hogy az olasz au-pairnek New York az első számú városválasztása, pedig - tessék megkapaszkodni - építész a szentem.

Van napszemüvegem!!! Visszamentem a Bloomingdale's-be és volt!!! Pedig itt a múltkor még egy Armani napszemüveget is ajánlott az (egyébként koszovói) eladónő, ami rettentő jól állt, csak sajnos nem volt polarizált. Pedig megvettem volna.

Azt kell mondjam, hogy egy Tommy Hilfiger bőrdzsekinek viszont még nem jött el az ideje, bármennyire kétharmad áron kapnám meg.

Mire hazaértem, 10 óra volt. Hogy a vendégeim már alszanak, csak akkor vettem észre, amikor el akartam kezdeni kihordani a dolgaimat, hogy szombat hajnalban ne kelljen. Már csak másfél nap.

Az Empire State Building nem akkora durranás, hogy szombaton délelőtt az utcán álljon a sor vége (ehhez tudni kell, hogy a liftig az épületben el kell jutni egy mozgólépcsőig, azon fel, kiállni a biztonsági ellenőrzés sorát, a jegysort és sokat sétálni, ami könnyed 1,5-2 óra lehet, ha nem áll az utcán a sor). Mivel nap közben még nem jártam egy magas épület tetején sem, így történt, hogy végül kedden reggel inkább munka előtt felmentem a Rockefeller Center tetejére, ahol a változatosság kedvéért megint németekkel találkoztam.

Napszemüvegből rosszul állok. Megtaláltam a formát, de a nekem tetsző lencsével sehol nem kapni épp, Internetről megrendelni pedig már nem mertem, hátha nem érkezik meg. Ráadásul a kerete se lenne megfelelő színű, de abban az összeállításban nem gyártják, amit én szeretnék. A gyártó oldalán semmiféle kapcsolat nincs, ahol meg lehetne kérdezni, hogy levennének-e nekem a polcról fekete keretet és zöld, polarizált lencsét, majd a fiókból néhány illő csavart és az egészet szépen összeraknák-e. Lehetne venni két napszemüveget és két másikat gyártani belőle, de ki venné meg a másikat? Úgyis ráér. Angliában sem sokkal költségesebb.

Vasárnap Greenwich Village-en sétáltam keresztül, egyszerűen mert jó. Sikerült Vespát is találnom, de a sötét végett olyan sokáig kellett az egyik étterem előtt kísérleteznem, hogy kijött a Chilei tulaj megkérdezni, valami hírességet látok-e. Utána eldumáltunk, borozós étterme volt, nem az olcsóbbik fajtából. Egy másik Vespát találva pedig a közelben ülő két nő kért meg, hogy fényképezzem le őket. Az idősebbik azt mesélte, hogy volt egy étterme a Meatpacking részen meg Párizsban is, jót beszéltünk Budapestről, mert járt arra nemrég. A másik nőről azt állította, hogy egy Chicago Bulls játékos anyja. Itt azért kételkedni kezdtem. Este elküldtem nekik a képeket, másnap pedig megkérdeztem Szergejt és Larryt. Nos, nem vertek át, legalábbis a kosárlabdás vonalon nem.

Nem tudom egyébként, hogy hol készülnek azok a hajde híres frizurák, de tegnap borravalóstul 35 dollárért szabadultam meg hajkoronám egy részétől egy nem túl jól kialakíott fodrász és masszázsszalonban. Vagy csak én vagyok nagyon hozzászokva a jóhoz (árban kb. ennek a feléért).

Ma rá kellett jönnöm, hogy a Times Square környékén igen szabadosan veszik a szabadpiac fogalmait. A 98 centes bélyeget az újságos 1.70-ért akarta eladni, az amúgy 1.30-ért áruló szuvenírboltos pedig közölte, hogy csak vásárlóknak. Előbbi esetében leszakadna a képemről a bőr, utóbbi meg csak simán lehúzás. Vagy fordítva. Ha már felárral adja a bélyeget, akkor miért kell mást is vásárolni?

A városnak nagyon sok energiájába és majdnem 40 napjába került, hogy megszeressem. Amikor a szombati múzeumlátogatás előtt az upper eastside-on kellett átmennem és ezt meglátva végleg megéheztem. Kivittem a Central Parkba a francia bagettbe rakott olasz sonkás, paradicsomos, sajtos, mustáros szendvicset és a szederből, málnából és áfonyából készült gyümölcsturmixot (tej nélkül), leültem a felhők szaggatta kék háttérre festett gyep melletti padra. Megtört az első benyomásom keltette ellenállásom, megszerettem ezt a várost.

Nem jutottam arra a szintre, hogy első választásom lenne, ha szabadon választhatnék lakhelyet, de az Upper Eastside-ot és Greenwich Village-et meg tudnám szokni (igen, ezek a legdrágább környékek, Soho után, de ott csak pénzeszsák sznobok laknak). Előbbi nagyon közel van a Central Parkhoz, ami napsütésben különösen szép hely. A 80. utcán találtam pár szép házat is, nyilván 8 számjegyű dollár összegekért (még nem néztem utána). Utóbbi pedig New Yorknak az a része, ahol sok a fa, sok az étterem stb. Tipikusan Sex in the City jelenetes csak talán még jobb. Képeket szokás szerint később (Greenwich Village-ről sajnos nem is lesz, mert valószínűleg nem tudok odamenni világosban), ezen a héten már rendesen leterhelnek minket, vásárolgatni is kellene és lakóvendégeim is vannak, ami korlátozott netelérést fog jelenteni, lévén a netkábel a hálószobában van.

Mivel Dénesékkel nem sikerült megnézni a Metropolitan Museum harmadát se, és pénteken illetve szombaton este 9-ig vannak nyitva, munka után átrohantam odáig. Eltöltöttem közel 40 percet a modern művészetek részleg földszinti részén, majd a középkori európai dekoratív rész mustrálgatása és az amerikai rész átugrása után rá kellett jönnöm, hogy erősen múlik az idő. A középkori európai festők részen szinte végigrohantam, a 18-19. századi festészetnek az egyik bejáratát megtaláltam, a modern művészet addig nem látott része, és a távolkelet teljesen kimaradt.

így vált biztossá egy újabb látogatás, hiszen El Greco, Rafaello, Rodin, Monet, van Gogh, Toulouse-Lautrec, Pollock és a többiek még türelmesen vártak a falon (is). Erre a látogatásra végül vasárnap került sor.

Azt kell mondjam, hogy a középkori festőknek nem volt egyszerű dolguk. Vagy portrékat festettek, vagy vallási témájú képeket, néha ókori jeleneteket. Sőt, a megrendelői baromság mibenlétét is megtapasztalták már. Az alkotói szabadság körülbelül a tér ábrázolásának változatosságában, a fény alkalmazásában merült ki. A késő középkori hollandok alkotásai sokkal jobban mutatnak egy falon, bár a fény hiánya elég lehangoló.

Egyébként a Met múzeum igen alkalmas arra, hogy a festészet fejlődését végigkövessük, feltéve hogy van rá elég időnk.

Azt ellenben nem tudom, hogy a modern művészetben vajon mit jelképez egy komplett, formalinban lebegő cápa (amit nem szabad fényképezni, így ezt nem tudom megmutatni).

A péntek esti rohanást némi esernyővásárlás szakította meg, ugyanis meglehetősen kellemetlen idő volt. Gondoltam, veszek egy olyan jó nagy, amerikai fajta ernyőt, ami alá befér egy közepes méretű magyarországi falu teljes lakossága, jószágokkal együtt. Ennél végül egyel kisebbet vettem. Ma reggel rá kellett jöjjek, hogy egyik bőröndömbe se fér bele, így nem tudom hogyan viszem tovább, pedig különösen a londoni időjárásra való tekintettel nem ártana.

kellene vágatnom a hajamat. Meg fogynom egy-két felszedett kilót (szerencsére nem sokat). Ezért ma este le is mentem fél 11 körül az edzőterembe egy mérsékelt órás edzésre, illetve ma meglehetősen könnyűt ebédeltem és a délutáni kis szénhidrátadagom is elmaradt. Kávéstul.

Pedig nem állítanám, hogy sokat aludtam. Kivasaltam az utolsó napokra és javarészt összepakoltam, mivel holnap megérkeznek Gáborék az utolsó pár napra.

Ezen felül részt vettem életem (számomra) legkellemetlenebb high-performance csapatépítő tréningjén, ahol belehúztam a legrosszabb szerepbe. Lényegében félrerakott egyed voltam, aki szemfedővel ült 40 percig és képtelen a többiekkel kapcsolatban maradni. Pszichológiailag rettentően megterhelő volt, a másik csapat hasonló tagjai is elég kellemetlenül érezték magukat.

És akkor egy kis verseny. Milyen gyümölcsöket pakoltam össze ebédre desszertnek?

Ui.: készülnek az egyéb bejegyzések...

Készülnek a bejegyzések, csak hát lassú munkához ugyebár idő kell.

Még a hét végén megnéztem egy filmet, amiben Shia volt a főszereplő. Fiatal volt még (most is az), de együtt tudok élni a hasonlattal ((: Ma az új fényképezőm is megjött. Nagyon kíváncsi vagyok, de azt hiszem, hogy a technikai korlátokhoz képest szinte minden lehetségeset kihoztak belőle. Már csak ki kellene próbálni.

... magamhoz. Kicsit le vagyok maradva a bejegyzésekkel, de sűrű hét volt.

Egy hete szombaton ismét bulizgattunk, ugyanott. Megint jó volt. Ezúttal volt külön Tequila bár és a kötélen hárman tornáztak a cirkuszi show-betét alatt. Na ez azért elég látványos volt. Aznap egyébként nagyon sokat voltam a Macy's-ben. Az eladók nagyon rendesek arrafelé, nyilván ha sokan jutalékrendszerben dolgoznak. Idővel lehet, hogy részükké vált az attitűd. A vásárlás eredménye egyébként egy nagy bőrönd, a kézipoggyász méretűből nem volt neki, azt hét közben neten vettem végül meg (ahogy egy laptop akksit és egy kis fényképezőt is, mert a nagyot nem mindig kellemes és érdemes cipelni).

A munkahét nagy része vizsgákkal és tanulással telt. Kivételek azért akadtak.

Szerdán este az esti session után elmentem az Empire State Buildinghez és persze fel rá. Képek a szokásos helyen. Valamelyik nap világosban is fel kell még menni. Csütörtökön este pedig egy amerikai-foci meccsen voltam. Az első benyomás az, hogy a pálya sokkal kisebb, mint amilyennek a TV-ben látszik, és jóval nehezebb észrevenni, hogy mi történik egyáltalán. A látványos futásokat persze látni és tényleg látványosak.

Péntek-szombaton megint extrémet játszottam. Este elmentem bulizni (itt a buli nem, csak a zene volt jó, egyszerűen túl sokan voltak és nem igazán volt kivel bulizni). Innen rögtön a buszpályudvarra vettem az irányt, közben pedig beugrottam abba a bárba, ahol múlt pénteken Shia-hoz hasonlítottak. A 4 órás utazás nagyon rövid volt, elaludtam és felébredtem. Ennyi.

Washington első látásra egy nagy park, amibe múzeumokat ültettek (a múzeumok nagy hányada a Smithsonian Institution-hoz tartozik). A második dolog, amit észreveszel, hogy lépten-nyomon futókba botlasz (ez egy nagyon szerencsétlen mondatösszetétel). Pontosabban nagyon sokan mozognak. Ahogy otthon is, itt is az embereknek inkább kisebb hányadáról mondanám, hogy a mozgásuk futásra hasonlít (: Viszont van, aki babakocsit tol közben maga előtt. És persze itt is minden nagy vagy még nagyobb, hiszen ez a főváros.

A srácokkal bejártuk a kötelező elemeket. A Washington monument (ami ugye Achmed szerint inkább Bill Clinton emlékmű) elég magas ott a semmi közepén. A Lincoln memorial nem igazán különös. A kapitólium viszont kellemes csalódás volt. Eddig ez az az épület, amibe leginkább sikerült hangulatot vinni.

Elég legyen a hatalmas épületekből (arra ott vannak a képek). Elemezzük kicsit ki a múzeumokat. Pontosabban azt az egyet, amiben voltam (a nemzeti galéria bezárt, mire odaértem volna), a természettörténeti múzeumot. Nem állítanám, hogy hatalmas tárháza lenne minden apró részletnek. Az amerikaiakat továbbra sem az információ tápláló erejére állították be. De ami van, az nagyon profin van megcsinálva. Mind összeállításban, mind tervezettségben, mind ötletekben. A működő méhkaptár, amit egy fatörzsbe raktak és a méhek a múzeum ablakán jönnek be... Na az elég mutatós. Illetve a lepkesátor is, ami trópusi klímát imitál és tele van élő lepkékkel. Sajnos máshova nem jutottam be, pedig biztosan azok is jók.

A Fehér Ház nem különösebben látványos. Itt egyébként épp arról beszéltünk a fiúkkal, miközben a Segway turistákat bámultuk, hogy vajon merre vannak a mesterlövészek. Két perc se telt el, amikor a tetőn elsétált két alak, gitártokokkal. Nekem egyébként az Eisenhower Executive Office Building (régi nevén Old Executive Office Building, OEOB) sokkal jobban tetszik.

Beszélnem kell még eddigi legszörnyűbb éttermi élményemről is, ami egy friss burgerről szól. A zsemlében nem volt semmi más csak a húspogácsa, mellé lerakva a hagyma és a paradicsom. A hozzá adott káposztasaláta alulról verdeste az épp ehető kategóriát. Az i-re a pontot az egés köré szórt szörnyű chips rakta fel (semmi sültkrumpli). Ilyenkor nem csodálkozik az ember az öcsémék által létrehozott divatbűnök rovaton (amihez ha nem felejtek el, legközelebb magam is hozzáteszek jókat).

A buszozás amúgy vegyes érzéseket kelt az emberben. Az nem túl megnyugtató, hogy az előre megváltott jegyekkel is simán lemaradhatnál a buszról, ha nem vagy ott időben. Ezzel szemben, ha új buszon ülsz, akkor van biztonsági öv, bő lábtér, pohártartó és WiFi. Használni sajnos nem sikerült, mert a telefonom nem ette meg az ÁSZF oldalt.

Ha valaki nem látta volna, feltettem az utóbbi idők képeit is. Ma pedig megérkezett a kézipoggyászom, aminek azért örülök. Mint ahogy a sikeresen vett vizsgának is.

Bizony-bizony. Nem igaz a mondás, miszerint ez a város soha nem alszik. Immáron kétszer jöttem haza hajnalban és nem sokkal nagyobb a forgalom az utcákon, mint Budapesten. Mielőtt azonban végleges kijelentést tennék erről a vélhetően téves mondásról, biztonság kedvéért még ellenőrizni fogom párszor.

Miután néhány sráccal megnéztük este az Inglourious Basterds című Tarantinó filmet (egy hatalmas teremben, ami inkább volt hosszú, mint nagy és a vászon se volt túl nagy), tegnap ismét egy színész álruhájában (mintegy újkori Mátyásként) jártam két bárban. Az utolsó helyen egy trió felismerte a Shia LeBeouf kosztümöt és meghívtak tequilázni (tudjátok, tipikus filmbeli jelenet, amikor jön a pincércsaj, hogy XY asztaltól meghívnak egy körre). Ráadásul a pincérnő is megörült, amikor narancsot és fahéjat kértem a társaságnak, mert élt egy ideig spanyolországban.

A film egyébként a kötelező kategóriába sorolandó, Tarantinohoz képest igen kevéssé véres, viszont Christoph Waltz zseniálisan játszik, a film pedig elég rendesen felkavarja a nézőpontokat.

Kellemes hétvégét,

Shia

Az lett a vége, hogy a vekkert se hallottam meg éjjel. Végül korán ébredtem és negyed 8-ra bent voltam. Aztán nem sokkal később rájöttem, hogy egy hete elfogadtam a reggelire szóló meghívást. Próbáltatok már reggel háromnegyed nyolc körül nyakkendőt venni??? Végül valami poliészter izére tettem szert, aminek legalább a mintája tűrhető.

A megmérettetésen is átmentem, bár nem lehetek elégedett az eredménnyel. Lesz ez még jobb.

Amúgy semmi különös nem történik. Ma 15 órát voltam bent (ebédszünet levonva). Holnap csak 12 van betervezve. Feltéve, hogy nem érek be idő előtt.

Kiment a fejemből egy érdekesség a szombat éjjellel kapcsolatban. Azt vettem észre vasárnap reggel, amikor összekaptam a pár órával korábban levetett gönceimet, hogy nincsen füstszaga. Egész éjjel nem tűnt fel, hogy füstmentes környezetben buliztam, a légkondi miatt hőség se volt. Ezek pedig egyáltalán nem törték meg a hangulatot. Régebben én is azt gondoltam, hogy valahogy hozzátesz a miliőhöz. De nem.

Tőlem tehát egy szavazat a füstmentes bulihelyekre.

Kezdek hozzászokni a 4-5 óra alváshoz ):

Ha az ember sötét ruhát mos, alsóneműt, zseb nélküli ingeket, pizsamát és egy új framert, akkor miért kell a teljes ruhatárból kirázni egy szétmosott papírzsebkendőt??? Hogyan kerülnek a dolgok oda, ahol vannak? Esetleg oda, ami nem is a helyük?

Az utóbbi napokra jellemzően most este is esett. Mivel elállt, leugrom még feltöltődni a whirlpoolba, amíg itt van az életmentő. Feltéve, ha abbahagyom az árnyjátékot. Nagyon szép vörös a fal, csíkos a reluxától, a lábfejemmel pedig egy nyulat formázok. Tudom mozgatni a füleit is.

Az öcsémék átutazóban megszálltak nálam. Szegények megint szívtak a repüléssel, most az időjárás miatt. Így volt lehetőségem elmenni a munkatársaimmal vacsorázni és inni. A Dogfish head 120 minutes még mindig egy 21%-os amerikai sör, a Samichlaus pedig egy 14%-os svájci sör.

Arra is rájöttem, hogy nem érdemes olyan helyre menni, ahova ingyen be lehet jutni. Az egy dolog, hogy a zene nem az igazi. Viszont a jelen levő embereket meglátva (nemtől függetlenül) ketten is menekülőre fogtuk. Az arcokról leolvasható szellemi színvonalat, kétségbeesett társkeresést vagy egyszerű igénytelenséget az amerikaiakba beépített mosollyal sem lehet kompenzálni.

De! Ha hajlandó vagy kifizetni 30 dollár körüli összeget, akkor nagyon jót bulizhatsz. Sőt, akár 1 dollárért is bejuthatsz, ha időben mész és a megfelelő cipő van rajtad. Nem viccelek. Átküldtek minket a másik sorba, lévén, hogy a határnál sportosabb utcai cipőben jelentünk meg. A nekünk megfelelő sorból pedig alig-alig engedtek be valakit. Szerencsénkre valaki kibulizta nekünk a gyors bejutást, ezúton is hálás köszönet a munkatársnőnk pasijának. Kár, hogy a hely négykor már bezár. Persze egy kis lezáró beszélgetéssel kiegészítve így is csak f7-re értem haza, de nagyon jól éreztem magam.

A bulizást megelőzően öcsémékkel elmentünk várost nézni. Előre bocsátom mérgemet, aminek eredője, hogy nem akartak már este fényképezkedni velem a kivilágított Times Square-en. A Brooklyn Bridge-en még igen. Itt egyébként több érdekes dolgot is láttunk. Például egy utcai árust, akinek menet közben kilátszottak a lengőbordái... a hátán (fényképes bizonyíték később picasaweb-en).

Délután pedig a Metropolitan Museum-ban kötöttünk ki, ami meglehetősen méretes, így nem néztük végig (én majd visszamegyek, lévén hogy ingyen van). Meg a Central Parkban is sétáltunk, amiben jó pár mókus rohangált, vannak rekreációs gyepfelületek, amelyek közül bizonyosakat csak passzív aktivitásra lehet használni (értsd: ülsz a fűben), van ahol még zenélni és futni se lehet (az aszfalton se), mert az a csendes zóna. Amúgy a metróig sétáltunk a városon át, délutáni 3 mérföldes kiruccanás gyanánt. Azóta már azt is tudom, merre van a Carnegie Hall (egy kőhajításnyira a munkahelyemtől).

Ma pedig shopni voltunk a közeli plázában. Az erőfeszítéseinket közepes siker koronázta. Holnap reggel megint iga.

Megvolt a reggeli vizsga. Semmi különös, kb. ismert anyag, feltehetőleg apró figyelmetlenségi hibákkal vettem az akadályt. A többi megmérettetés nem lesz ilyen könnyed, ez sem volt az.

Az ebéd viszont elmaradt. Önmagában nem is gond, viszont a komplett csoportom hozzám igazította az ebédszünetet, hogy aztán kezdés előtt 34 perccel lemondják... E-mailben. Legközelebb nem égetem magam.

Este megkóstoltam egy sört. 21%-os alkoholtartalommal. Kicsit édeskés volt, ízre nem rossz. Éhgyomorra érdekes hatása van, de nem végzetes.

Most pedig vihar van.

Leginkább továbbra is tanulás volt a hétköznapok témája. Ennek örömére péntek este elmentünk egy bárba. Első látásra drágábbak a koktélok, mint otthon. Viszont nem spórolnak ki belőle semmit. A pincérnők is kedvesek. Sőt. Tegnap a thai étteremben (ami igen jó volt) a pincérnő, miután pálcikát kértem, csodálkozva kérdezte, hogy hol tanultam meg azzal enni.

Vannak azért ebben az országban vicces, jó és teljesen idióta dolgok is. A filmek feliratozása igen vicces. Felírják, hogy ilyen-meg olyan hangokat lehet épp hallani vagy valamilyen zenét (pl. thunder rumbling, mysterious theme playing). Tetszik például a vendéglátásban, hogy a nem alkoholos poharakat folyamatosan újratöltik, a legtöbb helyen pedig teljesen élvezhető zenét játszanak, használható és nem zavaró hangerőn. Csak a kávé felett nem bírok napirendre térni, különösen a jeges változatán. Képzeljetek el egy poharat, amit feltöltenek jéggel, ráöntenek híg kávét, az egészet pedig jó pénzért iced-coffee néven árulják. JAJ!

Szombaton szétnéztünk egy kicsit Manhattanben. Először a déli csücskében, a WTC környékén jártunk. Néhány templom után arra jöttem rá, hogy meg kell nézzek még párat, mielőtt végleges kijelentéseket teszek, de... Egyáltalán nincs templomhangulatuk. Próbálták szépre csinálni, ami félig össze is szokott jönni, de a díszeken is látszik, hogy díszek és nem elemei az épületnek. Nincs összeforva az egész, eszközként húzták fel őket. Az épületek magasságához egyébként hozzászokik az ember, ha valami nagyon kilóg a sorból azt azért észre lehet venni (40 Wall Street, Woolworth Building, aminek az aljában a hírdetés szerint egy "Olympic-sized pool" is van, de ezt nem hiszem el, egyik irányban sincs 50 méter az épület, az utcák alatt uralkodó káoszról pedig láthattok egy képet a képtárban). A kis parkok viszont szépek, de szükség is van rájuk az épületrengetegben.

Délután megnéztük az Intrepidet, ami egyébként egy anyahajó, és már a II. világháborúban is szolgált (és kapott találatot Pearl harborban). Nem állítanám, hogy kicsi. Egyáltalán nem imbolyog a hullámoktól a kikötőben, valami mégis azt sugallja, hogy vízen vagy, amikor rajta járkálsz. Szemben a Growler tengeralattjáróval, ami egyértelműen himbál egy kicsit és elég kis munkahely, mint minden tengeralattjáró. A Concorde pedig szép. Nagyon. Tudom, hogy van akik szerint szűk meg unalmas, de szerintem meg tök jó.

Képek szokás szerint picasaweben.

Amikor a Santa Monica piertől hajtottunk Robi apartmanja felé, a benzinkútnál lenyitottuk a kocsi tetejét. Út közben a Pacific Coast Highway-en az óceán fűszerezte sós szélben néztem a megannyi fénylő pontot az égen, és csendben voltam. Láttam egy hullócsillagot. Kívántam. Meglátjuk, mi lesz belőle.

Épp csak két napja tanfolyunk, de szerencsére kevés ismeretlen területet érintettük. Kezdem sejteni, hogy elég hajtós lesz ez azokban a témákban, amiket nem (annyira) ismerek. Viszont az oktatók nagyon jó szakemberek, ráadásul lelkesek. Kértem egy extra fél órát a tavaszi projektem megkoznultálására, a brainstormingot javítási lehetőségekre (nagy a szakadék a következő minőségi szintig).

Kedden reggel első vizsga (szerencsére áttették hétfőről), kedden délben pedig a szervezett ebéd. Még nem tudom, hogy melyikre kellen jobban készülni.

Tegnap még az egyik új cipőmet is beavattam a futópadon.

Először is mindenkinek meg kell köszönjem az első napi jókívánságokat. Gondoltam is rájuk sokat, amikor majdnem elaludtam a száraz pénzügyi bemutató előadásokon (: Mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a jelen levők több, mint harmada nem pénzügyes.

Ellenben elvileg kiérdemeltem magamnak egy ebédet a senior management egyik tagjával. Kíváncsi vagyok lesz-e belőle valami.

Csináltunk mindenféle "ismerjük meg a többieket" feladatokat is, ahol nem voltak külön az informatikusok. Kiderült, hogy van egy csaj, aki helikopterpilóta volt a seregben, valaki pedig nemrég túlélt egy villámcsapást.

Ma se nagyon okultunk még, csak rohangáltunk fel-alá a városban csapatépítésként (Scavenger Hunt, Schintzeljagd, nem tudom magyarul mi a neve). Eredmény csak pénteken, de a legtöbb taxi 1 képben a mienk (erre büszke vagyok, mert a magyarok között van egy másik fotós srác).

Ja igen. Tessék elmenni a TGI Friday's-be és enni egy Jack Daniel's szendvicset. A szósz a sültkrupmlihoz iszonyatosan jó.

És tényleg.

Elmentünk a srácokkal a plázába. Végül csak ketten maradtunk, de mi nyerő szelvényt húztunk. A sima leárazások és akciók mellett 20%-os engedményt adtak. Így lett 95 dolcsiért két pár nike futócipőm és 48 dolcsiért egy komplett nike tréningruhám. Nem, nincs elírva.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az ember után dobnak itten mindent, szóval Dénesék jól teszik, hogy visszajönnek shopni.

Kiugrottunk a 7. emeleti teraszra a medencébe is. Borzasztóan szenvedünk, mondhatom. Most villámokat nézek az ablakomból, éjjel szép látvány még Jersey Cityben is. Itt-ott magas házak, de mind alacsonyabb a mienknél. Az előbb épp csak 100m-re innen csapott be valahová. Tetszik.

Reggel 7:30-ra megyünk.

Ma végre beköltöztem ide. Nem egészen olyanba, ami a képeken van, de nem áll messze tőle. Az apartman kb. akkora, mint a saját lakásom. Na jó, az ágy kisebb (: A 14. emeleten lakom (valójában 12-en, mert ugye itt az első a lobbi és ebben az épületben nincs 13. emelet). A 7-en van egy terasz egy medencével meg egy konditerem is. Már csak edzőcipőt kell vennem. Van előre lefoglalható médiaszoba (nyilván mozizni), biliárd és csocsóasztal is. Nem utasítanám vissza, ha otthon megdobnának egy ilyennel.

Elvánszorogtam a legközelebbi plázáig bevásárolni, de nincs benne szupermarket. Találtam egy olcsó mindenes boltot, ami átmenet a rossmann és a groby között, csak nagyobb. Vettem két hatalmas szendvicset is, ami viszont a hűtőmben pihen, mert visszafelé megláttam a többieket, amint épp kiszállnak a reptéri minbuszból így egy órával később kipróbáltunk egy mongol kajáldát a plázában.

Megjegyzés. A helyi tömegközlekedés egészen rendben van. Azt mondjuk nem értem, hogy miért kell ezer meg ezer lépcsőn lemenni mindenhova és miért nem építettek ki legalább mozgólépcsőket (elvétve van csak). Nekem valójában mindegy lesz, csak az átköltözéskör nem volt az.

Egyelőre élvezem az újdonságokat. Majd meglátjuk, hogy mikortól fog hiányozni az otthoni mókuskerék.

Teljesen kiment a fejemből pár részlet Malibuból. A reggel azzal indult, hogy kaptam egy kölcsöncipőt és a másodunokaöcsémmel illetve az apjával hármasban elmentünk futni Zuma beach-en. Nem tudom, hogy mennyit, talán egy szigetkörnyit. Mindenesetre jól esett.

Kipróbáltam a homokban mezitláb futást is, de nem egyszerű. Futásból elkapni egy amerikai focilabdát sem. Ezt egy másik strandon próbálgattuk. Jókat beszélgettünk és a negyedik másodunokatesómmal is sikerült találkozzak ebéd közben, a Paradise Cove Beach Café-ban.

Itt teszek egy kis kulináris kitérőt. Ahhoz már hozzászoktam, hogy itt minden kajaadag hatalmas és a legtöbb helyen után lehet tölteni az italokat. Sőt, az éttermekben kérdés nélkül jönnek a megfelelő kancsóval és töltenek és töltenek és és és. Viszont itt mind a négyen nem kicsit néztünk, amikor kihozták a tányérokat. Szóval ez az egész kajálósdi relatív. Elvileg drágább, gyakorlatilag meg soha nem fogod tudni kiszámolni.