A platinum lounge ferihegyen egy közepesen csendes hely. Kajával, újságokkal meg minden. Meg hűvössel. Simán alkoholmérgezést lehetne kapni, vagy csak simán koktélokat keverni.
A levegő páratartalma 90%, a borús ég okán felkelő naphátszél hiányában indulunk Heathrow felé bő fél óra múlva.
Vannak azok az emberek, akik a csillagok valamilyen különösen szerencsés együttállásából kifolyólag ezer meg ezer dologhoz értenek, mégpedig magas szinten. Valami ilyesmire törekszem én is, persze az út vége azért még messze van. Node...
Azt talán már említettem, hogy tréninget oktatók közül néhánynak a szakmai kompetenciája gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen. Az egyébként wales-i származású kedvencem ezen felül igen nyitott a világra és többek között a filozófiához is ért. Azt viszont csak tegnap óta tudom, hogy Oxfordban járt egyetemre. Na vajon milyen szakon diplomázott? Igen... Filozófia. A poén nem ez. Nincs informatikai végzettsége!!
Most éppen az történik, hogy egy számára félig elfelejtett nyelvből (mármint programnyelv) ír tesztet, amit az egyik diák állított össze. Idő híján mondja a megoldásokat és folyamatot, gondolatokat, ahogy eljut a megoldásig... Igazából azon vagyok megdöbbenve, hogy még mindig meg vagyok döbbenve. Akkor is, ha nem mindig jók a megoldásai, pusztán a folyamat. És persze alkudozik a pontokon (((:
Na az lehet valami ilyen érzés. Szombaton este 10-ig bent, vasárnap reggel negyed 9-től este 11-ig munka. Egy órája értem haza és négy óra múlva kelek. Nyolc óra múlva befagyasztják a dolgokat és nem adhatunk új funkciókat a rendszerhez, lesz tehát durván 2,5-3 óránk. Ami jó, ugyanis ma este 10:35 magasságában úgy döntöttünk, hogy hirtelenjében csavarunk egyet a világ mikéntjén, és a meghajlított valóságot használjuk ki az egyik leghasznosabb elem gyors elkészítéséhez anélkül, hogy az a szépen felépített világunkat teljesen összegyűrné, mint valami papírzsebkendőt. A szamárfülek pedig jelenleg megengedettek, kivasaljuk őket, ha lesz rá alkalom.
(önkritika: azt hiszem ezt az utolsó képet túldíszítettem)
Lehet, hogy csak én fújom fel, de az angolok szeretnek úgy elnevezni dolgokat, hogy a sima köznapi név elé odarakják azt a kicsi három betűt és voilá, kész a mindenhol ismert The Tower meg persze az azt körülvevő The Ditch. Emlékeztek még erre? Jártam ma arra úgy, hogy nyitva volt a piac. Mondhatni A Piac. Persze nem így hívják, de akár hívhatnák így is. Sok biotermék, zöldségek, gyümölcsök, friss és szinte szagtalan hal, péksütemények bőséges választéka stb. Ezen felül sok helyen rögtön ételt is készítenek a saját termékeikből (töltött kagyló, struccburger stb.). Holnap sajnos nem lesz nyitva, ma pedig csak a kis fényképező volt nálam, így kicsit később és kicsit gyengébb minőségben kaptok majd képeket a Borough Marketről, amely nálam kiérdemelte a The Market nevet.
Vettem egy smoothie-t, ami almából, banánból, narancsból, lime-ből és búzafűléből készült. Délután pedig friss málnát fogok enni. A smoothie intézményét be kellene vezetni Magyarországon is.
Aki kitalálta, hogy egy vekkeren külön legyen a délután és a reggel 12 óra, amelyeket mindössze egy apró világító pötty különböztet meg, azt életfogytiglani rendszeres szűk határídőkkel bűntetném, feltételes határidőcsúsztatásra helyezés nélkül.
Nem lehetett tett nélkül hagyni a Briteknek azt a kegyetlen bánásmódját, amit a kulinarista kénytelen megélni. Nevesen, hogy hazatérve szülőföldjére a vendéglátóipari élményei (természetesen csak átlagban) erősen az itteni színvonal alatt maradnak majd.
A megtorlás Túró Rudi formájában történt, immáron sok embert fertőztünk meg eme végzetes szenvedéllyel. Az egyik oktatónk, aki nemrég töltötte be a 42. születésnapját, az első harapás után ma rögtön billentyűzetet ragadt, és percekig a beszerzési lehetőségeket kutatta... Hiába.
Touché!!
Mivel munkába menet kb. útba esik, megnéztem ma egy Dalí kiállítást. Ez több szempontból is új és kellemes élmény volt.
Először is nem a híres festményeket állították ki, hanem litográfiákat, rézkarcokat, plasztikákat, akvarelleket illetve Dalí ihlette ruhakölteményeket. Ezek természetesen messze nem olyan részletességgel kidolgozott művek, mint a híresebb alkotásai, de a többségük így is érezhetően... Hogy is mondjam. Dalí, na.
Másodszor is sok a kép. Ez például annak is köszönhető, hogy a leginkább illusztrációkat raktak ki, mégpedig nyilván a könyvek szerint csoportosítva (A bibliától kezdve, a Dekameronon és a Rómeó és Júlián át a Don Quijote-ig).
Harmadszor is. Összesen négyen vagy öten lézengtünk a nagyjából 1000 négyzetméternyi kiállitáson. Tolongás nélkül lehetett élvezni mindent, ameddig akartam.
A galériában persze vásárolhatók is Dalí-k és Picasso-k (merthogy hozzácsaptak pár Picasso-t a kiállításhoz) a költségesebb repróktól kezdve a litográfiákon keresztül a teljesen eredeti darabig (kisebb rajz, 11 ezer font környékén).
Dalí egyébként nem volt jó az akvarellben. Nincsenek (nem lehetnek) meg azok a finom részletek, amik olyan érdekessé teszik.
A sötét Toblerone pedig piszkosul finom!
- A bibliai vonatkozás ebben úgy van benne, hogy Mária szamárháton átmegy a hídon a háttérben.
- Hol?
- (Ujjal mutogat a kép bal felső részébe)
- Ó, Szűzanyám!
- Pontosan erről beszélek.
A nemzeti galériában teljes fényképezési tilalom van. Nem azért, mert a 750 évvel ezelőtt élt festők jogutódai folyamatosan perlik az intézményt. De nem ám. Biztonsági okokból! Így most kénytelenk lesztek a leírással beérni, ami nem adja vissza a helyzet döbbenetességét:
A kompozíció elemei: pad; ülő férfi; piros, térdig érő bakancs; piros, skótkockás nadrág; fémekkel kivert öv; vállakon kivert farmermellény; csöszerű, nagy fölbevalók; orrkarika; oldalt hiányzó hajkorona; pirosra festett taraj; egy antifascism feliratú embléma a mellényre hímezve; egy XIII. századi szárnyasoltár (tojástempera, tölgyön).
Szeretném, ha a méretes gyűjteménnyel rendelkező múzeumok, különös tekintettel a művésztei témájúakra, ingyenesen lennének látogathatóak, önkéntes jegyhelyettesítő adomány alapon. Ugyanis az ember szellemi kapacitásai nem elegendőek ahhoz, hogy egyszerre befogadja ezt a mennyiséget, különösen ha esélye van belehallgatni a vezetések némelyikébe. Vagy ellátogat a galéria honlapjára és tüzetesen megvizsgálja az azon részletesen megtalálható teljes képtárat, mielőtt beleveti magát a csarnokokba. Ugyanis egyébként sem kevés a kultúra iránt érdeklődő ember. A fiatalabb Holbein Nagykövetekje nem kis teljesítmény, Rubens (is) tényleg zseniális festő volt.
Hosszas információgyűjtés után találtam egy boltot, ami alatt minden munkanap többször is elhaladtam. Így lett, hogy Londonnak újabb gyöngyszemeire leltem. Például egy igazi piacra, boros vendéglőkre, kávézókra stb. Mind-mind egy utcában. A bolt látványa pedig mesés, meg is jegyeztem a kasszásznak, hogy végre egy rendes bolt. Nem lepődött meg rajta, nem is először hallotta.
(Katasztrófa, hogy az élmény hatására a fejemben megformálódott gondolatok a pár nappal ezelőtthöz képest, és a kezem közvetítésével is mennyit veszítettek a lendületükből!)
Brazilia és a világ Diana Krall interpretációjában. Nem hiszem, hogy szavakba öntve át lehetne adni az élményt. Maradjunk annyiban, sokáig fontolgattam hogy holnap is elmegyek.
A mai munkanap 9 és fél órájából 5 és felet agymenéses meetinggel töltöttem.
Most van az a pont, amikor nagyon kívánok egy jó palack bort vagy egy pohár whiskey-t és egy kubait, jó társaságban, a Diana Krall koncert előtt vagy/és után. Tekintve a kétféle fájdalomcsillapítót, az antibiotikumot és a gyulladáscsökkentőt, amiket szedek valamint a megfelelő társaság hiányát, marad a koncert.
A valószínűtlen látszik bekövetkezni, mégpedig folytonos pozitív kulináris élmények Angliában.
Vettem a minap kenyeret a Waitrose-ban, pontosabban kiválasztottam kétfélét a rendelkezésre álló 5 baguette-ből. A pénztárnál pedig kérdezték, hogy kérek-e szatyrot. Nyilván, hiszen valamiben vinni kell. Amire nem számítottam, hogy van olyan szatyruk, ami külön a keskeny és hosszú dolgoknak van, mint a baguette... Döbbenet.
Tegnap este pedig majdnem belefulladtam a málnadzsemes fánkomba a nevetéstől, amikor az Indiana Jones film végét figuráztuk ki a sógornőmmel és az öcsémmel karöltve.
Apropó málna. Pár hete szert tettem brit termesztésű málnára, és aaaaaaaannyira jól esett. Sajnos múlt hét végén a boltban már lényegesen drágább volt, nem volt lelkem kiadni 4 fontot 17 deka málnáért. Igen, ez kb. 6700Ft/kg. A piacon még nem ennyire vészes, egyelőre gondolkodom rajta.
Rövidebb napokat élünk. Így tegnap a fodrászon kívül sikerült elmennem a Waitrose-ba. Ennek a szupermarketnek az italos részlegén van egy bárpult, asztalok és székek. Pohárjával lehet kérni a bort, használható pohárban. Ezzel a kezemben besétáltam a hűtött és enyhén sötétített, üvegfalú palacktartó termükbe, véginéztem a borokat (találtam három tokajit) és utána leültem olvasni.
Hét végén pedig meglepően ízletes vegetariánus kaját ettem. Egy olyan helyen, ami este nyolc után egy kisebb bulihellyé válik. Amolyan modern hippihely az egész. Ha lenne elég tőkém, nemzetközi láncot csinálnék belőle, meglovagolva a trendet. És persze ingyen ennék nagyon jókat.
Gazdagnegyed, szürke öltöny, fehér ing, nyakkendő... roller.
Vasárnap nem (pontosabban: alig) csináltam képeket, amikor a Towerben voltunk. Kívül nem igazán volt mit fényképezni, belül nem lehetett. A koronaékszerek esetében persze nem is csodálkozom ezen.
Apropó koronaékszerek. Csinos az a Cullinan I., becenevén Afrika csillaga, különösen egy magamféle amatőr drágakőrajongónak.
Tegnap felfedeztem magmnak a kantin reggeliző funkcióját. Tessék kb. elképzelni egy 4-5 csillagos szálloda kontinentális reggeli svédasztalát. A kedvencemmé a már amerikában is megismert smoothie vált. A smoothie egy gyümölcsturmix, de nem ám az a híg tejes valami, hanem szinte csak gyümölcsökből van. Ráadásul reggeli időben frissen készítik, amit kérsz, az enyémet piros bogyós gyümölcsökből (eper, ribizli, szeder, málna), sárga- és mézdinnyéből, narancsból, banánból, néhány kanál natúr joghurtból és egy kevés ananászléből.
OK. Ma 7-kor keltem. Érted? Szombaton? 7-kor, azaz hétkor!!! Holnap hatkor fogok...
Lehet errefelé csatornahajókázni is, mint azt ma megtapasztaltam. Sőt, mitöbb. Lehet hajón élni is. Tiszta Amsterdam. Ráadásul a legdrágább házak a csatorna mentén épültek és még csak nem is övék a földterület, használatra kapták a kékvérűektől. A hajótúra egyébként viszonylag unalmas és azon kívül, hogyan élnek az emberek a bárkákon és hogy Londonnak van pár elveszett folyója, amelyek most föld alatti csöveken keresztül haladnak valamerre, nem sok érdekeset lehet megtudni. Viszont csendes és szép. A végén pedig ott van Camden Lock. Vagyis a zsilip...
... és a piac, vagyis Camden Market. Ez amolyan művészpiac, rengeteg jópofa dologgal, kajáldával. A mai zsákmányom részét képzik az alábbi vinil lemezek: Queen, Greatest Hits II (kicsit karcos sajnos); Pink Floys, Wish You Were Here (Izraeli kiadás); Pink Floyd: Dark Side of the Moon (limited, poszteres kiadás, 4 csatornás hanggal!!!!).
A Tower Bridge története nem annyira érdekes, a kiállítás maga viszont jópofa. Ennél inkább érdekes az HMS. Belfast, ahol 3-4 órát simán el lehet tölteni. Kivéve, ha az ember 2 órával zárás előtt érkezik és ha háromnegyedórával zárás előtt nem egy aktív cirkáló jön át a felnyitott híd alatt, majd kiköt ahhoz a hajóhoz, amin éppen állsz. Nem semmi művelet volt.
Plusz: apáméknak bemutattam a cider-t.
Kiugrottam a helyi boltsorra* DVD-t venni a képeknek. Még egy fekete kasmírpulóverben is finoman alulöltözöttnek éreztem magam a fel-alá járkáló emberek között. Jaj.
* azért nem nevezem plázának, mert egy luxusplázával kezdődik, de az alagsor több épület alatt folytatódik boltokkal, étkezdékkel, végül egy Waitrose zárja a végét. Van benne szabó, luxusórabolt, miegymás. Érdemes megnézni egyszer.
Hiányoznak már az otthoni borkostolók (is), ezért kapva kaptam az alkalmon, amikor egy helyi céges szervezésű versenyre mentem kedden este. Ha az estét tömören kellene leírni, akkor az elhibázott esemény jelzőt aggatnám rá. Másfél óra alatt nyolc bort megkóstolni és értékelni, kategórián aluli poharakból elég nevetséges próbálkozás. Ráadásul a kóstoló rövidsége szándékos volt, mert első akalom lévén nem akarták elijeszteni az embereket. Legalább a borok lehettek volna jók.
Tegnap pedig filmnap volt. Rendeltünk pizzát és megnéztük a Vaskabátok című, nem kicsit abszurd angol vígjátékot. A rendelt pizza errefelé igen jónak tűnik, az árak persze magyar mércével nem épp barátságosak. A filmről jut eszembe, hogy ne nézzétek meg a A hazugság feltalálása című másik vígjátékot. Több ok is ellene szól. Egyrészt pocsék, másrészt idegesítő, hogy az ötletből mennyivel jobb filmet lehetett volna csinálni.
Úgy tűnik, hogy a szombatok minimális szellemi aktivitással telnek. Az első két hétben annyira igénybe vették az agyunkat, hogy a nagy többség semmit nem csinált a hétvégék első napján. Ezen a héten különösen, mert egy sajnálatos és váratlan esemény miatt keddről szerdára oktatót váltottunk, a főnök berepült a Bahamákról, hogy mi aztán eldobjuk az agyunk az anyag általa előadott szintjétől.
Vasárnap megtudtam, hogy angliában egységes az egyetemek oktatási díja. Így Oxford sem ebből tartja igazán fenn magát, sem a kollégiumi díjakból (a 100 fontos heti kollégiumi díjat, ami a háromszori étkezést magában foglalja, helyi szinten nevezzük csak finoman jutányosnak). A kollégiumokat azért építették több száz évvel ezelőtt, hogy biztonságos környezetet biztosítsanak a diákoknak az élethez és a tanuláshoz. A helyiek ugyanis nem voltak túl lelkesek a sok entellektüeltől és viszonylag rendszeresen gyilkolászták őket. Egyszer egy decemberi napon 63-at (mondta a gyorstúra idegenvezetője). Kollégiumokból rengeteg van, a legrégibbek az óváros területén, hatalmas falakkal, formális ebédlőkkel (á lá Harry Potter, egésze konkrétan azt is itt vették fel valamelyik ebédlőben), négyszögű gyepek (még mindig nem jöttem rá, hogy tartják ilyen állapotban a gyepeket) köré emelt épületekből állnak, saját kápolnával, kerengővel, miegymással. A fűre jellemzően nem léphet csak a kollégium hallgatója vagy a tanárok vendégei. A csónakházakat persze mindenki a Temze partján tartja. Apropó Temze. Oxford (ox - ökör, ford - gázló) létezésének az oka pont amire a neve utal, csak akkor még máshogy írták és ejtették és egyébként is az angolszász időkben volt. Volt egy gázló a Temzén ökröknek. Pont.
Az általában is nehezen látogatható egyetemi infrastruktúra ezen a hétvégén különösen el volt zárva, mivel most költöztek be a diákok. Így aztán a szokásosnál lényegesen nagyobb élet is volt a városban. Találkoztunk újoncokkal is. Egyrészt egy nyilván ereklyevadászaton levő srác próbálta megkérdezni az idegenvezetőt, hogy mennyi oszloppár van egy ott álló kerek épületen (megpróbálta körbeszaladva leszámolni, a középiskolai geometriát nyilván a kollégiumban felejtette; ránéz az épületre és negyed körön négy pár oszlop, az akkor összesen 16, nemde?). Másrészt a Turf Tavern nevű kocsmában, amit nem egyszerű megtalálni, egy bő méter széles sikátoron keresztül kell megközelíteni a helyi sóhajok hídja közelében, kitáblázva sincs. Annak ellenére, hogy egy korábbi ausztrál miniszterelnök itt állított fel Guiness rekordot azzal, hogy 11 másodperc alatt ivott meg egy yard sört (ami kb. 2,5-3 pint, vagyis közel másfél liter), illetve III. William Jefferson Blythe Clinton itt nem tüdőzte le a marihuánát (és persze Monikával sem volt szexuális kapcsolata). A 14 éves single malt whisky-mnek nagyon kellemes illata volt, enyhe cseresznyefa és kevés keserűmandula árnyalattal.
A túra előtt elugrottunk megnézni Tolkien sírját. Elég szimpla sír, nem emelkedik ki a környékén levők közül, kivéve persze ha az ember meglátja a gyűrűket, amiket a rajongók otthagytak. A kategóriájában egyébként 1999-ben és 2000-ben is az év temetőjévé választott helyen (nem viccelek) rettentő ízléstelen sírokat is láttunk. Még akkor is, ha nem illik ízlésen vitatkozni, nem is volt arcom lefényképezni. A kőbe épített napelemes, sírkövet meghilágító halogén izzó volt a kezdet, a tojás nagyságú, zöld gyöngyökből készített rózsafűzérrel felaggatott, angyalokkal telerakott sír volt az, ami mindenkit kiakasztott.
Ezúttal egy másik vonattársasággal mentünk, másik pályaudvarról, nagyobb és kényelmesebb kocsikkal valamint állomások között 200-as sebességgel (valakinél volt GPS), és ismét csoportos kedvezménnyel. Azzal próbálom etetni a társaságot, hogy a utolsó hetes nagy hajtásokban ugorjunk el a messze levő fürdőbe, amit az egyik instruktor javasolt, fizessük ki az első osztály felárát és áztassuk a s... akarom mondani magunkat a forró vízben.
Képek majd később, szereznem kell DVD-ket helyet csinálni a gépemen.
Azt kihagytam az előző bejegyzésből, hogy amikor a leértünk a két órás toronytúránkról, úgy tűnt mintha a gyerekkórus gyakorolna, ami azért elég jól hangzott egy ilyen katedrálisban.
Londonban ilyen is van.
Töltöttem fel képeket.
A környék ahol lakom Londonban... Szóval nem épp szegénynegyed. A közelben van egy bevásárlóutca, ami persze lényegesen rövidebb és kisebb, mint New Yorkban a Madison Avenue (ahol amúgy a legszebb ékszereket láttam életemben). Európában máshoz (is) jobban értenek, tegnap egy Louis Vuitton bolt előtt egy Rolls Royce és egy Bugatti parkolt. Aztán egy perccel később egy másik Rolls Royce gurult abba az irányba. Az Aston Martin és a Porsche nem ritka látvány az apartmanom környékén. Múlt pénteken vártam a többieket 10 percig a munkahelyem előtt... A banknegyedben... Munkaidő után... Londonban. Az elhaladó luxus és sportautók mennyisége és változatossága döbbenetes. Persze ahol negyvenezer font körül mérik az éves garázsdíjat.
Elsuhantunk egy far mellett. Igen nagy területetn láttam rajta birkákat (feketéket is), lovakat és szárnyasokat szaladgálni, úgy tűnik, hogy itt igenis működik a szabadtartás.
Négyen utaztunk Stonehenge felé, a pénztárnál rögtön mondták, hogy négy személyre a csoportos jegy féláron van. A vonat tiszta és kényelmes (lábtérből lehetne kicsit több és wifi sincs, persze itt mindenki 3G-vel szaladgál, minek is lenne), a légkondi nem hűti túl a kocsit, mágnescsíkos a jegy, mint a többi tömegközlekedésen. A rádióban egyébként a közlekedési hírekben mindig szerepel, hogy melyik metrón mi a helyzet vagy hogy minden rendben van-e. Egyre kevesebb érvet tudnék felsorolni, hogy miért ne lenne jobb külföldön élni. A másik oldalon pedig ott van, hogy milyen jó lenne nálunk élni, ha valaki seggbe rúgná a társadalmat, hogy mennyire jobb volna így. A velem szemben ülő pasas telefonbeszélgetéséből foszlányokat hallva azt vettem ki, hogy ő éppen csak leugrik vidékre ott lenni. Nyilván a jó idő vette rá, mivel gyakorlatilag egész héten sütött a nap, néhány felhős órától eltekintve hét közben. Akár ez is lehetett az oka annak, hogy tele volt a vonat (késő este is tele volt, hétvégi ingázókkal).
Szombat délután láttam a Buckingham palotát (kép nincs, majd értelmes fényviszonyok között csinálok), ami mindössze fél óra sétára van a lakásomtól. A Westminster Abbey, a kolostora és a parlament is hasonló sorsra jutott.
Az angol vidék egész szépnek tűnik, különösen fényárban. Nem csodálkozom, hogy az angolok ragaszkodnak az állandósághoz, bár szerintem a fejlődést a felszín alatt is véghez lehet vinni, megtartva a középkort, mint látszatot (ez persze teljesen szubjektív hozzáállás).
Hiába áll ott mindig valami ötezer éve, vonatállomást nem raktak a közelébe. Így Salisbury erősen középkori városában a vasútállomáson át kell szállni a Stonehenge buszra. A kövek maguk nem annyira látványosak, a hozzájuk kapcsolódó történet és információhalmaz annál inkább. Például az eredeti konstrukció nem is kőből volt, hanem fából és valami méretes bokorgyűrűvel ültették körül. A környéken igen sok kis temetkezési domb is van, amik itt-ott kiállnak a földből. A kövek amúgy harmad szintig be vannak ásva és akár 50 tonnát is nyomnak. Azon még mindig gondolkodom, hogyan volt képes néhány kidőlni.
Salisbury északi végén van egy kastélyrom, ami Old Sarum névre hallgatott. Mivel a jegyünk ide is jó volt a busz révén, megnéztük. Itt kell megjegyeznem, hogy fogalmam sincs, hogyan tartják karban a füvet az angolok, de még a rom területén is tökéletesre volt nyírva. Itt tűnt fel az is, hogy nem töltöttem fel az akkukat, amióta Angliában vagyok és az akkupótló elemtartó sincs nálam... Kellemetlen, tanulságos.
Salisbury egy nagyon kedves kisváros. Ráadásul meglehetősen régi. 1258-ban fejezték be Európa egyik legmagasabb katedrálisát (na jó, a tornyot csak 1330-ban). Kiderült, hogy a II. világháborúban az itteni Spitfire gyárat azért nem bombázták a németek, mert féltek, hogy eltalálják a tájékozódási pontként szolgáló katedrálist. Így manapság a bátrabbak napi két alkalommal vígan fellépcsőzhetnek a torony tetejébe. Mi épp megcsíptük a 12 fős limit utolsó négy helyét. A tetőszerkezetben egy része teljesen eredeti (tessék csak megnézni azt a dátumot az előbb), angol tölgyből van, egy része a 17. századból származik, csak néhány elemet cseréltek ki az utóbbi száz év folyamán.
Hazautazás előtt még ettünk egyet a szabad levegőn és megittam eddigi legjobb angol sörömet is (John Smith's).
PS.: tudom, hogy nem túl magasröptű az iromány, de páldául utálok napi másfél órát ingázni, szóltak, hogy ez különösen a projekt ideje alatt lesz kellemetlen.
Végre megírtam a diplomakiírásomat, a konzulens rámondta az OK-t, hazaértem és persze most épp nem vagyok álmos. Majd reggel 6 körül leszek megint. Eddig minden nap 8 előtt értem be, hogy kicsit felzárkózzam a tanulnivalóval, mert a többiekhez képest egyéb céges dolgaim is akadtak.
London furcsa hely. Első este például nem jöttünk rá hogyan lehetne éjfél körül pizzát rendelni. Így némi Internetes keresgélés és fél óra gyaloglás után mind az öten nagyon megörültünk a még éppen nyitvatartó McDonald's-nak. Amúgy azt kell gondoljam az eddigiek alapján, hogy idejétmúlt sztereotípia az, miszerint az angolok nem tudnak főzni. A kantinban igen korrekt ételek készülnek, nagy választékban és abszolut magyarhoz hasonló árakon. Mindösszesen a boltok felvágottválasztékán lenne mit bővíteni.
Vasárnap és hétfő este a házban egy-egy összejövetelt tartottunk, ketten épp barátnőstül jelentek meg. Első este mindenféle helyi alkoholos italt próbáltunk ki, illetve teljesen iható francia vörösbort vettem le a boltban a polcról, amit csak azért nem tettem vissza a polcra, mert Chateau David Beaulieu*. Másnap pedig életemben először láttam fagyott pálinkát, úgy látszik az itteni mélyhűtő megharagudott a mézes vilmosra és a mézes barackra.
Londonból pedig még alig láttam valamit, a turistáskodást erősen pótolni kell majd, ha a péntek délutáni felmérést magunk mögött tudhatjuk.
* Instant ítélet: nem találtam a neten, csak 2006-osat, de feltehetőleg ez is a szokásos Merlot, Franc és Sauvignon házasítás, 2008-as létére egyáltalán nem tanninos. Nem egy mélyen szántó bor, de 6 fontért igazán élvezhető, az átlagosnál jobb esti lezáró.
