Úgy tűnik, hogy a szombatok minimális szellemi aktivitással telnek. Az első két hétben annyira igénybe vették az agyunkat, hogy a nagy többség semmit nem csinált a hétvégék első napján. Ezen a héten különösen, mert egy sajnálatos és váratlan esemény miatt keddről szerdára oktatót váltottunk, a főnök berepült a Bahamákról, hogy mi aztán eldobjuk az agyunk az anyag általa előadott szintjétől.
Vasárnap megtudtam, hogy angliában egységes az egyetemek oktatási díja. Így Oxford sem ebből tartja igazán fenn magát, sem a kollégiumi díjakból (a 100 fontos heti kollégiumi díjat, ami a háromszori étkezést magában foglalja, helyi szinten nevezzük csak finoman jutányosnak). A kollégiumokat azért építették több száz évvel ezelőtt, hogy biztonságos környezetet biztosítsanak a diákoknak az élethez és a tanuláshoz. A helyiek ugyanis nem voltak túl lelkesek a sok entellektüeltől és viszonylag rendszeresen gyilkolászták őket. Egyszer egy decemberi napon 63-at (mondta a gyorstúra idegenvezetője). Kollégiumokból rengeteg van, a legrégibbek az óváros területén, hatalmas falakkal, formális ebédlőkkel (á lá Harry Potter, egésze konkrétan azt is itt vették fel valamelyik ebédlőben), négyszögű gyepek (még mindig nem jöttem rá, hogy tartják ilyen állapotban a gyepeket) köré emelt épületekből állnak, saját kápolnával, kerengővel, miegymással. A fűre jellemzően nem léphet csak a kollégium hallgatója vagy a tanárok vendégei. A csónakházakat persze mindenki a Temze partján tartja. Apropó Temze. Oxford (ox - ökör, ford - gázló) létezésének az oka pont amire a neve utal, csak akkor még máshogy írták és ejtették és egyébként is az angolszász időkben volt. Volt egy gázló a Temzén ökröknek. Pont.
Az általában is nehezen látogatható egyetemi infrastruktúra ezen a hétvégén különösen el volt zárva, mivel most költöztek be a diákok. Így aztán a szokásosnál lényegesen nagyobb élet is volt a városban. Találkoztunk újoncokkal is. Egyrészt egy nyilván ereklyevadászaton levő srác próbálta megkérdezni az idegenvezetőt, hogy mennyi oszloppár van egy ott álló kerek épületen (megpróbálta körbeszaladva leszámolni, a középiskolai geometriát nyilván a kollégiumban felejtette; ránéz az épületre és negyed körön négy pár oszlop, az akkor összesen 16, nemde?). Másrészt a Turf Tavern nevű kocsmában, amit nem egyszerű megtalálni, egy bő méter széles sikátoron keresztül kell megközelíteni a helyi sóhajok hídja közelében, kitáblázva sincs. Annak ellenére, hogy egy korábbi ausztrál miniszterelnök itt állított fel Guiness rekordot azzal, hogy 11 másodperc alatt ivott meg egy yard sört (ami kb. 2,5-3 pint, vagyis közel másfél liter), illetve III. William Jefferson Blythe Clinton itt nem tüdőzte le a marihuánát (és persze Monikával sem volt szexuális kapcsolata). A 14 éves single malt whisky-mnek nagyon kellemes illata volt, enyhe cseresznyefa és kevés keserűmandula árnyalattal.
A túra előtt elugrottunk megnézni Tolkien sírját. Elég szimpla sír, nem emelkedik ki a környékén levők közül, kivéve persze ha az ember meglátja a gyűrűket, amiket a rajongók otthagytak. A kategóriájában egyébként 1999-ben és 2000-ben is az év temetőjévé választott helyen (nem viccelek) rettentő ízléstelen sírokat is láttunk. Még akkor is, ha nem illik ízlésen vitatkozni, nem is volt arcom lefényképezni. A kőbe épített napelemes, sírkövet meghilágító halogén izzó volt a kezdet, a tojás nagyságú, zöld gyöngyökből készített rózsafűzérrel felaggatott, angyalokkal telerakott sír volt az, ami mindenkit kiakasztott.
Ezúttal egy másik vonattársasággal mentünk, másik pályaudvarról, nagyobb és kényelmesebb kocsikkal valamint állomások között 200-as sebességgel (valakinél volt GPS), és ismét csoportos kedvezménnyel. Azzal próbálom etetni a társaságot, hogy a utolsó hetes nagy hajtásokban ugorjunk el a messze levő fürdőbe, amit az egyik instruktor javasolt, fizessük ki az első osztály felárát és áztassuk a s... akarom mondani magunkat a forró vízben.
Képek majd később, szereznem kell DVD-ket helyet csinálni a gépemen.
